all this time2010.09.28. 20:48, Adeline
George - Such a Fool
Létezik egy világ, amikor lecsukod a szemed. Ott peregnek előtted a képek, amiket látni akarsz; ez a te világod, a te univerzumod. A tapasztalataid, az érzéseid alapján rendeződik, színeződik. Van, amikor hófehér, mint egy angyal glóriája, és van, amikor fekete, akár a szurok. Akárhogy érzed magad, a világod felveheti azt, megváltoztathatja, vagy mindkettő.
Az én világom ma teljesen megváltozott. Legalábbis 5 percre biztos. Az emberek olyan könnyen halnak, odalesznek... Nem akarok az lenni, aki azon siránkozik, amikor meghal valakije, vagy elveszt valakit, hogy nem mondtam neki eleget, amíg élt. Hogy nem mondtam ki elégszer azt az egyetlen szót, amivel szíveket szelídítettek meg, amivel egyesek felelőtlenül dobálóznak, pedig elképesztő a hatalma. Milyen igazán szeretni valakit? Ragaszkodni hozzá, figyelni rá, odaadni érte mindent, és elképzelhetetlen a lét nélküle. Miért elképzelhetetlen? Mert a részeddé válik, gondolsz rá tudat alatt, a véredbe ivódik, és mert szereted. "Szeretlek." Olyan értékes szó ez. És mennyire meg tudja dobogtatni az ember szívét, ha hallja... Ez az emberi lét szépsége. Amikor ilyennel lehet boldogságot okozni.
Igazán szeretni valakit időbe telik. Meg kell ismerni, bízni benne, látni rajta, hogy nem használ ki. Hogy a szavai nem üresek, amikor hozzád szól, de nincs mögöttük hátsószándék sem.
Azt hiszem, szeretem őt. (:
hallgasd, ahogy elszállunk2010.09.27. 17:27, Adeline
"Tudod, engem ez az egész nagyon rosszul érintett... Az egész dolog, minden, ami történt. Én mindig próbálok nem megbántani másokat, annyira igyekszem, és mégis mindig sikerül fájdalmat okozni. Aztán én iszom meg a levét. De elképesztően hálás vagyok. Mert te akkor álltál mellém, amikor úgymond a legkevésbé érdemeltem meg, és tudtam kapaszkodni valamibe, ami talán nem szándékosan nyúlt felém, nem azért, hogy megtartson, egyszerűen csak ott volt. És ha nincs ott, akkor a pengeélről a mélybe zuhanok, és talán mai napig sem mászom ki belőle. Úgyhogy... Köszönöm."
Néha úgy bánom, hogy a pasik nem szeretik a hosszú körítést meg az érzelgést. Néha jól esne ilyen és ehhez hasonló hegyi beszédeket költeni nekik, figyelni, ahogy érdeklődve hallgatnak, és nem két szóval válaszolnak, hanem hasonlóan kifejtve. Annyival egyszerűbb lenne. Csak annyit mondani, hogy "kösz, hogy te nem utáltál", elég közömbös.
Ma megkérdezte, hogy "tart-e még a háború". Tettem a hülyét, magam sem tudom miért; talán az ő szájából akartam hallani a sztorit. Nem úgy tűnt, mint aki komolyan veszi, max. csak annyira, mint én, és ettől nevetni lett volna kedvem. Látszott a szemében ismét a féltés, a kétkedés, és ezek szerint még azóta sem felejtette el, ami pár napja volt. Ezek szerint érdekli, hogy mi van velem? Vehetem jelnek...?
Meg szeretném köszönni neki, hogy akkor, abban a pillanatban nem hozta fel. Az volt a legegyüttérzőbb magatartás, amit tanúsíthatott, és kifejezhette vele, hogy érdekli a lelki állapotom. Amúgy is csak megjátszottam a mosolyt aznap, ma már annyira nem.
Sokszor elkap a vágy, hogy megöleljem. Túl sokszor. Attól félek, hogy egyszer nem tudom majd visszafogni magam, és akkor elrontok mindent. Olvasni szeretnék a gondolataiban. Érezni őt. De ma már éreztem az illatát. (: Olyan jó, nyugtató, kellemes, bizsergető, és átjár. Boldoggá tesz. (:
Lehet, hogy ez pár embernek fáj, sőt, bizonyos fokig nekem is, mert most olyan sok dolognak nem tudok örülni, de Mellette nem tudok nem örülni. Túl szép ez az egész ahhoz, hogy letörjek miatta. (:
how could you be so heartless?2010.09.26. 17:01, Adeline
The Fray - Heartless
Nehéz nyilvánosság előtt beszélni az érzéseimről, de mivel muszáj, ezért megpróbálom. Oké, igazából semmi nem muszáj, mert ami már "muszáj" vagy "kell" az régen rossz, de úgy érzem, hogy valahová ki kell nyilatkoztatnom, mi van belül.
Eléggé... Hogy is mondjam, összecsaptak a fejem fölött a hullámok mostanában. Sok dolog aggaszt, aminek talán nem kéne, de mégis. Nem tudom, hogy mégis hogyan kéne kivágódnom bizonyos helyzetekből, mit kéne tennem, vagy mi lenne a helyes. Ignorálni, igen. Azt fogom tenni, de ki tudja előre megmondani, hogy elérem-e vele a célom? Van egy ember, akire összpontosítanom kell, és van száz másik, akivel meg kell birkóznom, de ha az az egy ember éri meg a legjobban, akkor természetesen Őt helyezem előtérbe. Aztán ha elítélnek, elítélnek. Ítéljenek nyugodtan.
Eddig is megvolt mindenről a véleményem, de azt hiszem, helyesebb lenne magamban tartanom. A nulla megnyilvánulás, a visszafogottság mindig bejött, csak sosem hittem el. Most már így járok a legjobban.
Az ember mindig változik, rákényszerül vagy sem. Ha igen, akkor azért, ha nem, akkor meg azért. Vissza kell hátrálnom a fényből, hogy meglássam a szépségét, elvégre én úgyis mindig is a sötétséghez tartoztam. A többiek meg majd rájönnek, hogy milyen szar dolog leégni a napon.
|